Atesszel, Danival és Lukival négyen három időpontban érkeztünk Ankarába, a hettiták földjére, ahol mindig a város szélén érzi magát az ember, hiszen a háztömbök között hektárnyi fás-bokros-kietlen mezők terülnek el. A török workshop témája a környezeti nevelés volt, helyszíne pedig a - szintén több hektárnyi erdővel tagolt:-) - ankarai egyetemi campus.

A szakmai rész tekintetében azt hiszem mindannyian kicsit gyakorlatiasabb ismereteket vártunk, de nagyon hasznos volt a Global Actoin Plan-től érkező Chris Large kindertojás-evolúciót bemutató játéka, a kiscsoportos feladatok, a Pakisztánban dolgozó humanitárius szervezet munkatársának előadása, és persze ne feledkezzünk meg a helyi REC-ladyről sem.;) Vártak minket egy iskolában és a török környezetvédelmi minisztériumban is, sokat láttunk és hallottunk a klímavédelem témakörében, egyedül a környezeti neveléssel kapcsolatos, hazai közösségekben is használható technikákat, játékokat hiányoltuk.

Esténként tradícionális török éttermekben táncoltunk a török népzenére Emre barátunk vezetésével, vízzel keverve opálossá váló rakit ittunk, megtanultunk török kávéból jósolni, kiderítettük, hogy a "hat kicsi alma van a zsebemben" törökül ugyanazt jelenti, mint magyarul, s persze építettük a nemzetközi climate advocate-kapcsolatokat.:)

Közben pedig egyre jobban vártuk a workshop után Isztambulban töltendő két napot...!:) Éjszakai buszút, hajnalban már Isztambul, Taksim tér, éppen a müezzinek énekére érkeztünk a varázslatos világba, az állandóan dudáló taxik és a Galáta-híd pecásai közé.

Csak néztem a Boszporuszt a szultán palotájából, a Márvány-tengeren szikrázott a nap, s állandóan az járt a fejemben, hogy hihetetlenül keveredik valami Isztambulban, ami egyben Konstantinápoly meg Bizánc, és mindez miért, hát mert olyan fanatsztikus helyen van, hogy mindenki el akarta foglalni. Majd egyik reggel beledobok egy kis faágat a Batthyány téren a Dunába, és elképzelem, hogy egyszer talán majd az Aranyszarv-öbölnél köt ki...