A Brit Nagykövetségen jártunk március 10-én, ahol sajtótájékoztató keretében számoltunk be eddigi közös munkánk gyümölcséről: megnyílik a klímairoda Gödöllőn! Ááááá!!!
Rögtön a regisztrációnál érdekesség várta az érkezőket: honnan jöttél, mivel jöttél? No persze nem akarunk semmilyen adattal visszaélni, pusztán a megtett utak és a közlekedési eszközök alapján kiszámolva kiegyenlítjük a rendezvény CO2-kibocsátását.
Köszöntőt mondott Greg Dorey nagykövet, akinek első mondata után azt hittem, csak a "Tisztelt hölgyeim és uraim!" fog magyarul szólni. És nem, végig magyarul hallgattuk tőle a legkacifántosabb kifejezéseket is, köszönet érte! Eljött védnökünk, Fülöp Sándor és gödöllői részről Fogarassy Csaba is, az ő rövid köszöntőjük után a mi Sandink elmondta a program történetét, és bemutatott minket.
Luki és Ricsi beszéltek a klímairodáról, a visszajelzések szerint nagyon informatívak voltak.:) Minden részvevőt egy klímairodás ruhaszatyorral bocsátottunk útjára, benne UO-tollal, újrahasznált anyagból készült pen drive-val (rajta a sajtóanyaggal), virágmagvakkal és virágfölddel, jelképesen szemléltetve, hogy az emberi CO2-kibocsátásnak mekkora súlya van. S ha sokakhoz (pl. patrónusunkhoz) hasonlóan Nektek is megtetszett a nyakkendőnk, szóljatok Ákosnak, talán még tud szerezni.:)
Utolsó kommentek