A brit nagykövet rezidenciáján jártunk fogadáson, mely a British Council távozó magyarországi igazgatója tiszteletére lett rendezve.

Állok az utcán, hallom ahogy bent megszólal a kint megnyomott csengő, ajtó kinyílik, pincér rögtön ott terem előttem egy tálcával, well, mi legyen a welcome drink? Pezsgő, bor, üdítő? Naná hogy bor, száraz fehér. Mint mindig.

Szép minden és nyugodt, bájosan trécselnek az emberek, nekem meg eszembe jut Juan Marsétól egy könyv, Utolsó délutánok Teresával. Télen olvastam, vonaton, BKV-n, megállókban állva, s fülembe cseng egy könyvbéli villában játszódó jelenet mondata, valahogy úgy szól, hogy "ebben a villában könnyű volt szeretni embertársunkat mint önmagunkat." S arra gondolok, hogy jó lenne akkor is, amikor nehéz, távol rózsaligettől és pezsgőbuboréktól. Persze nem véletlenül "britishcouncilozunk" (ez az ige csak Neked szól Sandi), közvetve-közvetlenül mindenki ezt csinálja.

S közben a pincér újra jön, én meg újra zavarban vagyok, hogy egy nálam csak kicsivel idősebb valaki magáz és kiszolgál.

Kezdődik a műsor, melynek számunkra fénypontja az Instant Klíma nevű formáció ( http://klimairoda.blog.hu/2009/03/02/studio_2009 ) előadása, Andi, Atesz, Luki, újra szuperek voltatok! Nem kevésbé a Mi Kis Városunk-bejátszás.:)

Később vacsora, újabb kör bor, és a meglepetés: a trambulin a kert végén! Persze hogy ugráltunk rajta az éj leple alatt.:)